– Szusszanásnyi időre itthon vagy. Egyáltalán mennyi szabad ideje van egy ismert, sokat foglalkoztatott előadóművésznek? Mivel tölti el?

– Azt szokták mondani, hogy csupán két tragédia van az életben: az egyik, ha az ember nem kapja meg azt, amit szeretne, a másik az, ha megkapja. Nos, úgy tűnik, hogy a Budapesti Operettszínházban egyre több feladatot kapok, és szerencsére az elmúlt hónapokban nagyon sok munkám volt. Ok­tó­berben a Csókos asszony címszerepében mutatkoztam be Huszti Péter, Oszvald Marika, Homonnay Zsolt partnereként, aztán decemberben a Csárdáskirálynővel a tel-avivi Operában vendégszerepeltünk, karácsony és szilveszter között pedig Münchenben a Gasteig Philhar­monie hatalmas termében gáláztunk.

Emellett folyamatosan játszottam a meglévő előadásaimat is az operettszínházban. Így, sajnos, hazalátogatni nem jutott időm, viszont annál nagyobb volt az izgalom és a várakozás mind az én, mind az unokaöcséim, családom részéről. A gyerekek napok óta lógnak rajtam, és ebből a szeretetáradatból most bizony jól feltankolok. Hiányzik az otthonom, a családom, de belátom, hogy olyan színpadokon énekelhetek, amelyeken csak keveseknek adatik meg – ezért hálás vagyok a sorsnak!
– Legutóbb az újévi hangversenyről hallottunk hírt, na meg láttuk a felvételt. De lehet-e mondjuk egyéves mérleget készíteni: számokban és egyébként is, milyen volt a tavalyi év? Melyek voltak a fontosabb állomások?
– A 2013-as évem nagyon küzdelmes és eredményteljes volt: három új darabban, a Viktóriában, az Ördögölő Józsiásban és a Csó­kos asszonyban játszhattam el a főszerepet, emellett előadások, koncertek, turnék, gálaműsorok... Szakmailag azt érzem, hogy a rám kimért feladatokhoz sikerült felnőni és bizonyítani. Persze az ember sosem elégedett, és én is azt érzem, hogy még mindig vannak kiaknázatlan oldalaim, de erre még lesz lehetőségem, remélem. Március végén életmentő műtéten estem át, amely nemcsak jel, de tanulság is volt, hogy semmi sem lehet fontosabb az egészségemnél. A műtét után sok mindent átértékeltem önmagamban, és próbálom megélni teljes emberként a mindennapokat, szeretve a hivatásomat, családomat, közeli barátaimat, és élvezni az élet apró örömeit is.
– Pályafutásod során mind a két, számunkra közeli fővárosban megfordultál. Bukarest végül – ahogy mondani szokás – nem jött be, Budapest viszont igen. Mi a siker, illetve, ha van, a kudarc titka? Egyáltalán mi szükséges ahhoz, hogy egy előadóművész „befusson”?
– Az az érdekes, hogy Bukarest nélkül lehet, nem lennék most Budapesten, mint ahogy a sokévnyi könnyűzenei tapasztalat nélkül nem álltam volna meg helyem az operettszínházban, persze azért hozzáfűzöm, hogy a zenelíceum és a zeneakadémia Kolozs­váron elengedhetetlen a klasszikus műfajban. Én Bukarestben a legjobbkor debütáltam, és úgy érzem, hogy teljesen új környezetben, román nyelven játszva megálltam a helyem, és az onnan szerzett lendülettel mertem Budapesten elmenni egy meghallgatásra Kerényi Miklós Gábor direktor úrhoz. Az­tán, amikor egyre több feladatot kaptam Budapesten, amikor már nehéz volt az ingázás – időközben a román színház utazó színházzá alakult át a teremfelújítás miatt –, egyértelművé vált, hogy mi az irány. Hogy mi a siker titka, ezt nem lehet tudni, viszont az én székely temperamentumom, szívósságom, teherbírásom, és szüleim nevelése biztosan közrejátszott abban, hogy a román és a magyar fővárosban egyaránt helytálljak. Emel­lett meg a rengeteg munka, elszántság, alázat, no és a tehetség, hangi adottság, ami természetesen kell ehhez a szakmához.
– Gondolom, elkészült az idei koncert- és fellépésnaptárad. Hogy a kérdést megfordítsam és összhangban legyen a hazalátogatásoddal: hány szabadnappal számolsz? Persze érdekelnek a nagyobb tervek is...
– Szerencsére nem sok szabadnapom lesz. De azért igyekeztem úgy alakítani az idei programot, hogy már márciusban Oszvald Marikával és Peller Károllyal, két nagyszerű kollégámmal egy erdélyi koncertkörútra jöjjünk. Szentgyörgyön március 25-én két előadással fogunk színpadra állni, szeretettel várunk mindenkit. Előtte viszont még Szent­péter­várra utazom vendégszerepelni egy nemzetközi operettgálán. Májusban újabb premierünk lesz az Operettben, Lehár Mo­soly országában a szubrett szerepét, Mit fogom elénekelni, -játszani. A Székely Vágtára is készül egy meglepetésprodukció, de erről még nem beszélhetek, viszont a nyár sűrű lesz: a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Csár­dáskirálynőben fogok énekelni, s ezzel az operettel a nyár folyamán turnézunk majd Tokajban, Siófokon és Sopronban is. És természetesen, amikor nem a színházi produkciókkal lépek fel, akkor eleget teszek a koncertmeghívásoknak. A többi szabadidőm meg a családomé, barátaimé.